Biological


GREINER BIO-ONE ÜGYFÉLMAGAZIN

4. szám

Együtt erősek vagyunk

Köszönjük, hogy elolvassa "biological" című  ügyfélmagazinunk negyedik kiadását! Bízunk benne, hogy izgalmas cikkeinek segítségével betekintést nyer azokba a témákba, amelyek 2020-ban foglalkoztattak bennünket: az új koronavírus (Sars- CoV-2), valamint a fenntarthatóság az orvostechnika és az élettudományok területén.

Magazinunk első részében betekintést nyújtunk az antitest-teszt eljárásába, kihangsúlyozva azon pontokat, ahol a Greiner Bio-One termékek szintén meghatározó szerepet játszhatnak. A válság idején egy fontos, új terméket is bevezethettünk: a vírusstabilizáló csövet. Beszélgetünk Moritz Wiesbauerrel, a Greiner Bio-One Fizikai tesztelés és változásellenőrzésért felelős csapatának vezetőjével, aki a fejlesztéssel kapcsolatos kérdések mellett arra is válaszol, hogy a vállalat mit tanulhat a válságból.

“A projektindító megbeszéléstől számított három héten belül már elérhetővé tettük az első sorozatgyártású termékeket egy amerikai ügyfelünk számára. Alig három héttel később megtörtént a jelenleg is forgalmazott cső piaci bevezetése, és az első szállítmányokat eljuttathattuk vásárlóinkhoz.

Moritz Wiesbauer / Kutatás és fejlesztés
3. szám

Amikor a biztonság számít

A „biological” harmadik számában szeretnénk elkalauzolni Önt Svédországba, Helsingborgba a Vigmed céghez, amelyet a Greiner Bio-One 201--ben vett át. Ez a felvásárlás lehetőséget adott arra, hogy újabb termékekkel bővítsük termékkínálatunkat. Pernilla Sjödahl, nemzetközi termékmenedzser és Fredrik Thörne, a Vigmed kutatási és fejlesztési igazgatója 10 izgalmas kérdésre válaszolt a termékek fejlesztésével és alkalmazásával kapcsolatban. További információ a 8-17. oldalakon.

A Greiner Bio-One új holdert vezetett be 2018-ban: ez a VACUETTE® SAFELINK holder Luer Lock. A 18–21. oldalakon megtudhatja, mi teszi különlegessé ezt a terméket.

A 22. oldaltól kifejezetten a GDPR témájára összpontosítunk, amely 2018. május 25-én lépett hatályba. Tudja meg, milyen mértékben érinti ez az egészségügyi szektort. 

“Minden termékünk magában foglalja az automatikus (passzív) biztonsági mechanizmusunkat, amely nem igényel további lépéseket a felhasználó részéről. Megbízható, kiváló minőségű és költséghatékony termékeket állítunk elő a katéter biztonságos és sikeres behelyezése érdekében. Nagy büszkeséggel tölt el bennünket a gyártási folyamatunk, az egységes illeszkedési paraméterek biztosítása érdekében.

Pernilla Sjödahl / Nemzetközi termékmenedzser
2. szám

Vér. A felbecsülhetetlen érték.

Tudta, hogy csak néhány csepp vér elegendő a különféle analízisek, vizsgálatok elvégzéséhez? A „biological” aktuális számában ezért a mintavétel legegyszerűbb módjára fókuszálunk: a kapilláris vérvételre. Megtanulhatja, mire kell figyelni és hogyan lehet sikeres a mintavétel, jó minőségű a minta. Ezen okból kerestük fel legfiatalabb pácienseinket: a kórház újszülött osztályán, ahol MiniCollect® kapilláris vérgyűjtő rendszerünket használják gyermekektől és újszülöttektől való mintavételre.

Mivel a kapilláris vér nem minden vizsgálatra alkalmas és egyes analízisek nagyobb vérmennyiséget igényelnek, az orvosoknak és a nővéreknek időnként segítségre van szükségük a legmegfelelőbb vénák megtalálásához.  Nyújthat-e megoldást ebben az esetben a VeinViewer® termékcsalád? Claire Wiesner és Andreas Mayr érdekes kérdésekre válaszolt egy olyan eszközzel kapcsolatban, amely a megfelelő vénák hosszas keresésétől mentesíti Önt. 

“A készülék ártalmatlan infravörös (NIR) fényt használ, amelyet a bőrre irányítanak. A vérben lévő hemoglobin elnyeli a fényt és a környező szövet visszatükrözi. Ezeket az információkat a VeinViewer® készülék dolgozza fel, és képpé alakítja, amelyet a LED fényforrás valós időben digitális képként közvetlenül a bőrre vetít.”

Claire Wiesner / Product Manager
1. szám

Az édesség sötét oldala

Eltartott egy ideig, mire megtaláltuk az új kiadványunk megfelelő címét, de végül meghoztuk a döntést. A „biological” (mint cím) sokkal többre hivatott, mint hogy egyszerűen csak a cégünk nevéhez kössük. Hosszú idő alatt átfogó ismereteket halmoztunk fel, több mint 50 éves tapasztalattal a hátunk mögött az Ön partnereként a biológia és az orvostudomány területén. Mostantól ezeket az ismereteket szeretnénk megosztani  ügyfélmagazinunkban.

A „biological” az aktuális témák legújabb eredményeiről  nyújt tájékoztatást. Emellett tájékoztat a releváns innovatív termékfejlesztésekről és testreszabott tartalmakat közöl kifejezetten egészségügyi szakemberként, laboratóriumi kutatóként vagy az egyetemi szektorban dolgozó olvasóinknak. Fontos szempont volt továbbá, hogy a magazinban ajánlásokat is megjelenítsünk, amelyek segítségével Ön a lehető legtöbbet tudja kihozni termékeinkből.

Új magazinunk első kiadása tanácsokat, információkat és tippeket ad a cukorbetegség megelőzéhez és a mára meghatározó irányzattá vált E-Health témaköréhez. Sok energiát fektettünk bele, így, reméljük, az eredmény elnyeri tetszését!

“A GDM irányelvek csak olyan gyűjtőcsövek használatát javasolják, amelyek minták küldésénél megfelelnek a glikolízis gátlására vonatkozó preanalitikai követelményeknek.”

Prof. Dr. Dieter Meißner
Sign-up to our newsletter or request more information here
Register now and you will receive our regular Greiner Bio-One News on current topics to stay up-to-date.

We redirected you to your country page. To go back to the previous page, please click the button.

You are not viewing your country page. To switch to your country, please click the button.